klasszikusaink

• nyitó oldal és menű
  

• előző oldal
  

Balassi Bálint nevét régebben Balassa Bálintnak mondták; voltak, akik úgy vélték hogy tulajdonképpen Balázsinak kell kimondani ezt a régi családnevet; ő maga különbözőképpen írta saját nevét; a híres família különböző tagjait is hol Balassiként, hol Balassaként említik a kortársak is, az utókor is. Lehetséges, hogy a kiejtés az idők folyamán módosult, de a család mindig ugyanaz volt: erőszakos önző, köpönyegforgató nagyurak egymásra következő nemzedékei. Okosak voltak, szerették a műveltséget, életüket kockáztatták a harácsolásért, várakat. birtokokat, asszonyokat gyűjtöttek, cseréltek, raboltak. Sajátos keveréke volt ez a család a középkori rablólovagnak és a reneszánsz kalandornak: jellegzetes képlet XVI. századunk vérgőzös történetében. A költő nagybátyja, a hírhedett Balassi Menyhárt a kor közismerten legjellemtelenebb embere volt, aki Ferdinánd és János királyok között, katolikusok és. protestánsok között rendszeresen folytatott árulásaival több vármegyényi birtokot szedett össze. Unokaöccse hazulról hozta a féktelenséget is, a műveltség szeretetét is: egész élete erőszakoskodások és szerelmi kalandok szakadatlan sorozata, miközben korának egyik legműveltebb férfia, kilenc nyelven ír, olvas, beszél; miközben áhítatosan vallásos, aki gyötrődve bánja bűneit, de eszében sincs bűneivel felhagyni. Híres táncos a mulatságokon, híres vitéz a csatatereken - és nemcsak híres költő, hanem olyan lángelme, aki költészetével egyenest a világszínvonal legmagasabb régióiba emelkedik. Ő az első mindenestül európai magyar költő: Ronsard kortársa, és semmivel sincs Ronsard mögött. Mintha a semmiből teremtette volna meg a színpompás magyar költészetet. S élt mindössze negyven évet: 1554-től 1594-ig, amikor Esztergom alatt, a török elleni csatában vitézi halállal lépett túl a földi életen, amelynek nemcsak élni tudta örömét és bánatát, hanem évszázadokat álló költői erővel ki is fejezte.

                     HETEDIK

  KIBEN AZ KESERGÕ CÉLIÁRÓL ÍR

   1   Mely keserven kiált fülemile, fiát

           hogyha elszedi pásztor,

       Röpes ide-s-tova, kesereg csattogva

           bánattal szegény akkor,

       Oly keservesképpen Célia, s oly szépen

           sírt öccse halálakor.

   2   Mint tavasz harmatja, reggel ha áztatja

           szépen jól nem nyílt rózsát,

       Mert gyenge harmattúl tisztul s ugyan újul,

           kiterjeszti pirosát,

       Célia szinte oly, hogyha szemébõl foly

           könyve s mossa orcáját.

   3   Mint szép liliomszál, ha félbemetszve áll,

           fejét földhöz bocsátja,

       Úgy Célia feje vagyon lefiggesztve,

           mert vagyon nagy bánatja,

       Drágalátos könyve hull, mint gyöngy, görögve,

           vagy mint tavasz harmatja.

                                ***

EGY KÖNYÖRGÉS. ÚJ

   "[Uns ist ein] kleines Kind" etc. nótájára

   1   Nincs már hová lennem, kegyelmes Istenem,

       Mert körülvett éngem szörnyû veszedelem,

       Segedelmem, légy mellettem, ne hágyj megszégyenednem!

   2   Vagy ha azt akarod, hogy tûrjem ostorod,

       Csak rút szégyentõl ódd fejemet, ha bántod,

       Halálomot inkább elhozd, hogynem rútíts orcámot!

   3   Áldj meg vitézséggel, az jó hírrel, névvel,

       Hogy szép tisztességgel mindent végezzek el,

       Öltöztess fel fegyvereddel, jó ésszel, bátor szívvel!

   4   Ne gyalázzon éngem kevély ellenségem,

       Te légy, Uram, vélem, jótévõ Istenem,

       Nagy szégyenem ne viseljem tovább, s ne hágyj elesnem!

   5   Kiért dicsérhessen lelkem mindenképpen,

       Hogy mindenek ellen megtartottál épen,

       Áldott Isten, hála légyen néked örökké, Ámen.

                                       ***

         BÁNJA, HOGY HAJNALBAN KELL AZ

              SZERELMESÉTÕL ELMENNI

       Hajnalban szépülnek fák, virágok, füvek,

           harmaton ha nap felkél,

       Cseng szép madárszózat, vígan sétál sok vad,

           reggel, hogy elmúlt éfél,

       Újul zöld bokor is, de nékem akkor is

           dolgom csak gond, bú, veszél.

                                ***

             BORIVÓKNAK VALÓ

       IN LAUDEM VERNI TEMPORIS

   `az "Fejemet nincsen már" nótájára`

   1   Áldott szép Pünkösdnek gyönyörû ideje,

       Mindent egészséggel látogató ege,

       Hosszú úton járókot könnyebbítõ szele!

   2   Te nyitod rózsákot meg illatozásra,

       Néma fülemile torkát kiáltásra,

       Fákot is te öltöztetsz sokszínû ruhákba.

   3   Néked virágoznak bokrok, szép violák,

       Folyó vizek, kutak csak néked tisztulnak,

       Az jó hamar lovak is csak benned vigadnak.

   4   Mert fáradság után füremedt tagokat

       Szép harmatos fûvel hizlalod azokat,

       Új erõvel építvén ûzéshez inokat.

   5   Sõt még az végbéli jó vitéz katonák,

       Az szép szagú mezõt kik széllyel béjárják,

       Most azok is vigadnak, s az idõt múlatják.

   6   Ki szép füvön lévén bánik jó lovával,

       Ki vígan lakozik vitéz barátjával,

       Ki penig véres fegyvert tisztíttat csiszárral.

   7   Újul még az föld is mindenütt tetõled,

       Tisztul homályából az ég is tevéled,

       Minden teremtett állat megindul tebenned.

   8   Ily jó idõt érvén Isten kegyelmébõl,

       Dicsérjük szent nevét fejenkint jó szívbõl,

       Igyunk, lakjunk egymással vígan, szeretetbõl!

                                ***

                          FULVIÁRÓL

       Lettovább Júliát, s letinkább Céliát

           ez ideig szerettem,

       Attól keservesen s ettõl szerelmesen

           vígan már búcsút vettem,

       Most Fulvia éget, ki ér bennem véget,

           mert tüzén meggerjedtem.

                                ***

                       ÖTÖDIK

     `az Giannetta Padovana nótájára`

   1   Nõ az én örömem most az én szép

           szerelmem erre való néztében,

       Bús kedvem sincsen semmi énnékem,

           mert ismét bévett nagy szerelmében,

       Megengedett, fogott kezet,

           megbékéllett nagy kegyesen,

       Halálomtól megtérített,

           engem csókolván édesen.

   2   Szép Venust azért már kis fiával

           jótétéért, míg élek, mind áldom,

       Hogy jóra hozta szerelmesemmel

           vétkemért gonoszul fordult dolgom,

       Kegyelmet nyert, meg bészerzett,

           tudta, mert hív szolgálatom;

       Hogy vétettem, nem szánszándék

           oka, de tudatlanságom.

   3   Mint az idvösség semmi nem egyéb

           az Isten színének látásánál,

       Én boldogságom is csak abban áll,

           ha szerelmét látom igazsággal,

       Örömre fordít, ha szólít

           magához édes szavával,

       Boldogít, ha hozzá szorít,

           ölelve gyönge karjával.

   4   Ezelõtt néki csak rabja voltam,

           õtet jutalom nélkül szolgáltam,

       Rabságból kivett, szolgájává tett,

           szolgálatom nem esik héában,

       Mert ajakát, mint jó zsoldját,

           adja, hogy én megcsókoljam,

       Szerelmével ajándékoz,

           csak hogy tovább is szolgáljam.

   5   Sem Jason az szép aranygyapjúnak,

           sem vitéz Aeneas Laviniának

       Nem örült ennyit, mostan amennyit

           én örültem jó akaratjának;

       Mert mi lehet ennél kedvesb,

           édesb én kívánságomnak,

       Mint csókolni dicsõséges

    színét mennyei orcának?

   6   Vallyon s ki élheti énnálamnál

           nagyobb kedve szerint már világát?

       Vagyon-é, inkább ki hasonlítsa

           én boldogságomhoz állapotját?

       Mert Õ ékes, kegyes, kedves,

           mutatja hozzám hív voltát:

       Nincs bánatom, gyanóságom,

           mert esmérem igazságát.

   7   Gond nélkül azért vígan éneklek,

           örvendek csak igaz szerelemnek;

       Míg élek, arra figyelmes lészek,

           hogy ne légyek ellene kedvének:

       Dicsértessék jótétéért,

           megbocsátott én fejemnek,

       Megcsókolván és ezt mondván:

           Miért mondasz kegyetlennek?

                             ***

.